Hallo, a nevem Bud Spencer
1967-ben felveszi velem a kapcsolatot Giuseppe Colizzi rendező, aki jó ismerőse feleségemnek, és csodálója egy sikeres úszónak Carlo Pedersolinak, aki én valamikor voltam. Colizzi felkinálja nekem következő filmjében , - egy olasz vadnyugati filmben – „Dio perdona...io no! (Isten megbocsát, én nem!)“ a főszerepet. Ebben a filmben szüksége van egy óriásra, magasságommal 1 méter 94 cm-rel és súlyommal ez a szerep pont rám volt szabva. Ekkor 38 éves vagyok és a szinészet egyáltalán nem érdekelt, de a szerepet aztán mégis elfogadtam. A film miatt egy új nevet kell felvennem, mert amerikai névvel jobban lehet érvényesülni. Ùj nevem kombinációja kedvenc söröm Budweiser és kedvenc szinészem Spencer Tracy nevekből áll össze:

Megszületik Bud Spencer!

Giuseppe Collizi filmjének második szerepét egy fiatal, de a filmvilágban jelentősen tapasztaltabb Mario Girotti kapja meg, akinek e film miatt szintén új nevet kell felvennie, és ezentúl Terence Hillnek hivják. Ebben az időben még nem vagyok arra rászánva, hogy színészi karriert kezdjek el, Terence is tekintettel a filmre inkább kételkedő, mert az olasz western virágkora ebben az időben már a vége felé tart. De csalódnunk kell, mert a közönségnek tetszik az új páros és a filmet sikerre viszi olyannyira, hogy Colizzi azonnal két folytatásra is szerzödtet minket: „I quattro dell'Ave Maria (Bosszú El Pasóban)“, és „La collina degli stivali (Akik csizmában halnak meg)“ melyek szintén sikert aratnak.

Ebben az időszakban a három westernen kívül egyéb más filmeket is forgatok Terence Hill cimborám nélkül, pl. „Al di lá della legge (Az utolsó számlát te fizeted!)” és „Un esercito di 5 uomini (Ötszemélyes hadsereg)” filmeket. De a nagy áttörést azután újra közös filmjeink hozzák meg. Enzo Barboni, - ettől kezdve E.B.Clucher - egykori operatőr 1970-ben, egy új terv vállalkozásába kezd velünk. Szeretné a már a Colizzi-Trilógiából ismert humort az olasz western filmekben alkalmazni és ezzel valami újat kipróbálni. A mi alakitásunk igazán szerencsésnek bizonyul. „Lo chiamavano Trinità (Az ördög jobb és bal keze)“ könnyed bemondásaival és komikus verekedéseivel nagy sikert arat, amit csak egy év múlva tudtunk még tovább fokozni. Az „Az ördög jobb és bal keze“ folytatása a „...continuavano a chiamarlo Trinità (Az ördög jobb és bal keze 2)“ ami még több nézőt vonz világszerte a mozikba.

A hivatásos siker még csak most kezdődött el igazán. A 70-es években még további hét nagysikerű filmet forgatunk kiváló tehetségű partneremmel, Terence Hill-lel, közben néhány sikert egyedül is elértem. 1973-ban első ízben beugrottam Rizzo felügyelő szerepébe „Piedone, lo sbirro (Piedone, a zsaru)“. A filmet a híres rendező Steno rendezi meg és Goffredo Lombardo (Titanus) gyártja. Még háromszor játszom 1980-ig a felügyelő szerepét, aki szokatlan módszerrel és szívvel végzi munkáját. A felügyelő ebben az időben kedvenc szerepem lesz, és ez összesen 21 filmnél egyedül a 70-es években már valamit jelenthet.

A 80-as években még további négy sikeres filmet forgatok barátommal Terence Hill-lel. 1984-ben méghozzá kettős szerepben jelenünk meg a filmvásznon. A „Non c’è due senza quattro (Nincs kettő négy nélkül)”-ban két milliárdos hasonmását játszuk, Rio de Janeiro-ban és egy ídőben magát a két milliárdost is. A rendező ismét E.B. Clucher. Egy évvel késöbb 1980-ban, az eddigi 16. filmem „Miami Supercops (Szuperhekusok)“ után, egyelőre elválnak útjaink. Rájövünk, hogy eddigi filmjeink idejét múlták, és ezért egyéni vállalkozásokba fogunk. Ezzel befejeződik egy különleges sikertörténet. Közös filmjeinkkel milliókat vonzottunk a mozikba.

Sikeres sorozatok és forgatások fiammal és leányommal

Azt követően az „Aladin“ cimű fantasztikus komédiát „Superfantagenio (Aladin)” forgatom, amelyben a legfiatalabb leányom Diamante is játszik. Ezután egy TV sorozatban valami egész új próbálkozásba kezdek. 1988-ban, Steno rendezésében, a „Big Man“ nevezetű TV sorozatban, melyben a forgatókönyv megirásában is részt veszek, összesen hat részben szerepelek. 1990-ben újra látható vagyok a mozivásznon „Un piede in paradiso (Fél lábbal a paradicsomban)“ E.B.Clucher rendezésében. Ebben a filmben is látható leányom Diamante, aki a filmben is a leányom szerepét játsza, fiam mint filmgyártó vesz részt a munkálatokban. 1991 és 1992-ben újra TV-sorozatban vagyok látható. Az „Extralarge“-filmben mint felügyelő Extralarge egy új partnerrel, Philip Michael Thomas (ismert a „Miami Vice-ból“), együtt megyünk gengszterüldözésre a napos Floridában. Ebben az Olaszországban nagy sikert arató sorozatban, fiam Giuseppe gyártásvezetői és forgatókönyvírói munkálatokban vesz részt.

1994-ben végül is a sok rajongó örömére bekövetkezik a régóta várt comeback régi barátommal és állandó partneremmel Terence Hill-lel. Az ő rendezésében visszatérünk gyökereinkhez mint vadnyugatszereplők és a „Botte di Natale (Bunyó karácsonyig)“ cimű filmünket Ùj-Mexikóban forgatjuk. A forgatókönyv Terence fiának Jess tollából ered, a gyártásért fiam Giuseppe, Horst és Matthias Wendlandt felelősek. Ezt követően Philip Michael Thomasszal, aki az „Extralarge“ első évadában volt partnerrem, játszom a „Noi siamo angeli (Őrangyalok)“ sorozatban egy szerzetesnek beöltözött gazembert, aki egy küldetésben menedéket talál, és ebben a szerepben harcol a jogtalanság ellen. Philip Michael Thomasszal közösen énekeljük a sorozat olasz címdalát is.
Ebben az időben 70 éven felül vagyok már, kissé visszavonulok és főleg mellékszerepeket vállalok, mint például a „Fuochi d artificio (Fireworks)“ cimű filmben, ahol egy vak énekest testesítek meg. 2001-ben egy lelkész szerepében vagyok látható, és egy pilotfilmet forgatok a tervezett sorozathoz „Padre Speranza (Atyai pofonosztó)“, melyben ismét fiam Giuseppe vesz részt a gyártásban és a forgatókönyv megirásában. 2003-ban egy további kihívás vár rám. A nagy Ermanno Olmi szerzödtet egy öreg kalózkapitány szerepére „Cantando dietro i paraventi (Dal a bordélyházból)“ cimű filmjében.

Új filmek és sorozatok

Pontosan 78. születésnapomon 2007. október 31-én elkezdődnek Berlinben a „Mord ist mein Geschäft, Liebling (Maffiózó vagyok, drágám!)“ című komédia forgatásai, melyben mint vendégszereplő, egy idős maffia-keresztapát alakítok. 2008 tavaszán a „Pane e olio“ forgatásába kezdek. Az alig 44 perces mese, melyben a főszereplőnő visszatekint gyermekkorára, ahol én egy apai barátja vagyok. Ennek a filmnek a premierje 2008. december 7-én van az olasz „Alice“ Pay-TV-csatornán. 2009-ben végül elvállalom egy 11 részes TV sorozatban a nyugdíjas felügyelő szerepét, aki a turista szigeten Ischián telepedik le, és ott egy éttermet nyit meg. A film forgatása 2009. májusban, Extralarge-rendező Alessandro Capone rendezésében, kezd kezdődik meg. Ennek a sorozatnak is fiam Giuseppe a gyártója. A sorozat vetitése 2010. május 9-én jelenik meg az olasz privát csatornán Canale 5-en. Viszont két nappal elötte egy különös megtiszteltetésben lesz részem. Terence Hill barátommal együtt megkapom Rómában életművemért a „David di Donatello“, Olaszország legjelentösebb filmdíját.

Bud Spencer - bestseller szerző

2010. május 27-én-Bud Spencer szerzőként indítok egy új karriert, miután Olaszországban megjelenik önéletrajzom „Altrimenti mi arrabbio” cím alatt. Még ugyanebben az évben, november 25-én Magyarországon is kiadják könyvemet „Èletem és filmjeim” cím alatt. Németországban életrajzom "Bud Spencer: Mein Leben, meine Filme" 2011-ben a Schwarzkopf & Schwarzkopf kiadóban nagy sikerrel lát napvilágot. 2012-ben, a második könyvem, "80 év alatt a Föld körül - Önéletrajzom második része" címen jelenik meg az olvasóközönség előtt. 2014 októberében nemcsak a 85. születésnapomat ünnepelem, hanem ki is adják harmadik könyvemet. A címe "Eszem, tehát vagyok - Mangio Ergo Sum - Ètel- és életreceptek". A könyvben leírom egy előírt étrendnek a rémálmát, melyben nápolyi ételeknél vitatkozom a dilemmámról különböző korszakok filozófusaival.
Most, hogy a testem öregedik, és kevésbé engedelmeskedik a 28 éves elmémnek, több időt szentelek szenvedélyemnek a filozófiának. Teljes bevetéssel dolgozom barátommal és társszerzőmmel, Lorenzo De Luca-val, negyedik könyvemen, mely tiszteletadás a több millió érdeklödő rajongók iránt szerte a világon. Az új könyv egy CD-t is fog tartalmazni sok kiadatlan dalommal.
> Kattints ide, hogy elolvasd Bud Spencer önéletrajzát

Filozófia már mindig szenvedélyeim közé tartozott, melyben új célok megvalósitásához találok ihletet. 86 évesen tanulmányozom mindazt, amit az emberi szellem a múltban ellért. Mindig mondom, hogy szellemileg 28 éves vagyok, csak testem öregedett és nem reagál kellöképpen arra, amit szivesen tennék. De a filozófiám azt mondatja velem, hogy „futtetenne!“ („fütyülj rá!“)

Bud Spencer Official Shop
All the Way
Boys!
Buddy goes west
Trinity Is Still My Name
Watch Out, We're Mad
Flatfoot
BUDDY
Bud Spencer Highlights
Aladdin
Szuperhekusok
Nincs kettő négy nélkül
Nyomás utána
Bombajó bokszoló
Banán Joe
Aranyeső Yuccában
Kincs, ami nincs
A seriff és az idegenek
Piedone Egyiptomban
Seriff az égből
Én a vízilovakkal vagyok
Akit bulldózernek hívtak
Piedone Afrikában
És megint dühbe jövünk
Charleston
Bűnvadászok
A zsoldoskatona
Piedone Hong Kongban
Morcos Misszionáriusok
Különben dühbe jövünk
Piedone, a zsaru
Az angyalok is esznek babot
Élet vagy halál
Mindent bele, fiúk!
Az ördög jobb és bal keze 2
A kalózok háborúja
Az ördög jobb és bal keze
Ötszemélyes hadsereg
Bosszú El Pasóban
Szólj hozzá